Szezonos animék első látásra -2016 tél-

 

 Prince of Stride: Alternative

Minden szezonban van egy kakukktojás, ami nincs betervezve, de mégis valami rávisz, hogy elkezdjem, most ő lett az áldozat. Az az igazság, hogy meglepően tetszett, szerintem a hangulata és főleg a sport miatt. Bár a sport szálnak drukkolok, mégiscsak a otoge adaptációról beszélünk, ami nekem okoz egy kis aggodalmat, de ha nem visznek túlzásba semmilyen románcot valamint inkább a sporton és a humoron lesz a fő hangsúly, akkor simán lehet jó is szerintem.

 

Ojisan to Marshmallow

Vártam ezt a rövidke kis sorozatot és abszolút nem kellett csalódnom :D Hihetetlenül fun volt, ahogy Wakabayashi próbálja becserkészni Higét. Kicsit emlékeztet a Danna ga Nani... című gyöngyszemre a hangulata miatt, szóval szerintem aranyos kis sorozat lesz a trollkodásaival.

 

Oshiete! Galko-chan

Hát öhm... Eleve nem ilyesmi felépítésre számítottam, de nem is ezzel lenne a legnagyobb baj, hanem, hogy unalmas és kicsit sem vicces. Még szerencse hogy rövidek, de remélem ennél azért jobb lesz.

 

Boku Dake ga Inai Machi 

Na ezt hívják úgy, hogy erős kezdés. Tetszik a sztori, időutazást én legutoljára a Steins;Gate-ben láttam, hihetetlen szimpatikus a főszereplő is, ne kérdezzétek miért, talán a kicsit nemtörődöm hozzáállása miatt és a hangulat is nagyon jó volt. Kíváncsi leszek a nyomozós részekre, bár azt meg kell vallanom, hogy kicsit tartok a gyerek szereplő miatt, még ha felnőtt fejjel is gondolkozik. 

 

Nijiiro Days

Nagyon vártam, mert mégiscsak romcom, meg normális történet, ahol mindenkinek van/lesz valamilyen kapcsolata, ami pedig már hallásra is jó. Nos, a komédiás részében nem csalódtam, hihetetlen jól szórakoztam rajta, nagyon tetszett, hogy a srácok között ilyen jó a kapcsolat és mégsem buzulnak, de a történet vagy a rész felépítése mintha kicsit fura lenne valahogy, legalábbis így elsőre, lehet kevés neki a 13 perc, de érzem én, hogy ez jó lesz :3

 

Dagashi Kashi

Még egy erős kezdés, annyira jóízűen nevettem körülbelül minden mozdulatán, hogy hihetetlen. Szerintem nagyon jó kis slice of life vígjáték lesz :3

 

Akagami no Shirayuki-hime 2 

Az előző évad is roppant kellemes hangulatú volt és itt sincs másképp. Folytatódott a történet, bár kicsit olyan érzésem volt, minta megint visszaléptünk volna egyet...  

 

Musaigen no Phantom World 

Engem is elkapott a limbó láz :D Őszintén? Nem bírtam nem belenézni és igazából nem nagy cucc az egész, de szórakoztató, érdekes és igencsak látványos is és nem csak a fanservice miatt. Kicsit emlékeztet a Kyoukai no Kanatára, és nem, nem csak a KyoAni miatt :D

Ore Monogatari!!

 

Még crossover mangában találkoztam vele az Ao Haru Ride-al kapcsolatban és már ott kíváncsivá tett, szóval örültem, hogy kap egy anime adaptációt.

Kezdjük az alapötlettel, ami zseniális, végre kitörtek a megszokott keretekből és szépen fogalmazva is egy nem túl szép fiút tettek meg főhőssé, amiről én speciel még nem hallottam. Mondjuk az mellékes, hogy a lány megint 10/10-es, de neki pedig a jellemével mutattak újat, hogy a szép lányok nem csak a szép fiúkat szerethetik. Na ez így tök impozáns, nem? Aztán folytassuk azzal, hogy nem azzal megy el 24 rész, hogy végére bevallják az érzéseiket és megfogják egymás kezét és vége. Ez megint csak egy nagy pozitívum. De, és sajnos itt van ez a de, nekem kicsit too much volt ez az anime vagy éppen túl kevés. Például egy kicsit többet vártam volna, az első rész és a plakátja alapján azt hittem talán lesz valami szerelmi háromszög, de nem, és így utólag ugyan nem bánom, de lehet kicsit érdekesebb lehetett volna az egész. Másrészről annyira cukormázas volt az egész, hogy még néha nekem is meg kellett állítanom, hogy lemenjen a vércukrom... Annyira irreális volt nekem, hogy csettintérse összejönnek ééés máris ők 

a best couple... Aztán a felénél már kezdett jobb lenni, jobban elhittem neki mindent, szóval innentől már mondhatni, hogy tetszett a cucc. Viszont akármennyire is volt handsome Takeo, őt is annyira irreálisra csinálták, hogy fájt, igazából jobb szót nem találok rá. Tehát nem is az, hogy zavart, de egyszerűen bökte a csőrömet végig egy kicsit, és még az a száj is... Például mikor már odáig jutottak még Risánál és Ootaninál is cikisebben néztek ki :D Aztán mikor már tényleg elfogadtam mindenkit meg mindent, akkor az kezdett el borzasztóan zavarni, hogy sosem hagyták őket egyedül, mert Takeo nyomi barátai sem tudtak csajozni és akkor nincs más, mint Rinko barátnőit fűzni csoportos randikon, de szigorúan karácsonykor és Valentin-napon, mikor minden pár csakis csoportos randit akarna... Sőt nem is az idegesített, hogy mentek, hanem, hogy Takoet és Rinkot kicsit sem zavarta. Hát le tudtam volna keverni nekik sokszor egyet xD Nekem ennyiben nem tetszett a sorozat, amúgy meg egy nagyon kellemes hangulatú fun cucc volt, rengeteg vicces jelenettel. A kapcsolati problémákat pikk pakk megoldották, segítettek mindenkinek ahogy csak tudtak, sőt a mellékszereplőkből is kaptunk bőven eleget. Bár egyáltalán nem lettek tisztázva ezek a melléksztorik, 

mégis jó volt látni mindenkit, egyértelműen tettek hozzá nekem a sorozathoz. A legnagyobb pozitívuma a sorozatnak viszont számomra Suna és Takeo barátsága volt. Én nem szoktam pedig ilyeneket mondani, de tényleg öröm volt nézni mennyire jó barátok és mennyire egymás mellett állnak meg ilyenek♥ De ne értsetek félre, még véletlenül sem shippeltem őket :D A vége meh, lehetne folytatás, ha lenne szerintem nézném, de ha nem lesz az sem fog összetörni.
Rengeteg karaktert felvonultatott az anime, sok volt, aki egy résznél is többször szerepelt, mégsem tudom a nevét, ergo abszolút nem volt a legtöbbjük maradandó, de sokszor még a fontosabb karakterek nevét sem tudom :D Rinko nevét például ezerszer elfelejtettem már, pedig igazából jófej csajszi volt, tetszett a stílusa, hogy azért kicsit vagányabb volt, mint a többi, de alapjáraton meg mégis csak egy butuska bishoujo volt. Jó volt, hogy ő kezdeményezett, ezzel kiegészítve Takeo tudatlanságát a szerelem terén. Ő pont az ellenkezője 

volt Rinkonak, mondhatni ő a férfiak megtestesítője, közben meg csak egy nagyra nőtt maci, aki sokszor nem fogja fel a világ történéseit. Alapjáraton nem volt vele bajom, de rém buta volt és ez zavart azért egy kicsit. Eszméletlen lassú felfogású, sokszor elég magatehetetlen, de néha ő is össze tudta szedni magát. A sorozat legjobb karaktere számomra egyértelműen Sunakawa. Kövezzetek meg, de nyilván bejött, mert cuki meg minden, de nem ez miatt imádom annyira. Egyszerűen ő a tökéletes barát, aki mindenkinél jobban ismer, mindig ott van, hogy segítsen, támogat a háttérből... Nemtudom, engem hihetetlenül megfogott a karaktere, pedig mondom nem szoktam ilyeneket gyakran mondani #énisfelnövök A másik kedvencem Suna nővére volt, Ai, aki nekem csak Nee-san-ként maradt meg. Több helyen is láttam, hogy őt nem igazán kedvelik, és tök jogosnak érzem az érveiket én mégis nagyon megszerettem. Ugye mindenki úgy tekintett rá, mint valami hülyére, hogy tiniként beleszeret egy gyerekbe, majd ezt nem növi ki és felnőttként is tovább szereti a tini Takeót. Bután hangzik, de vessetek meg, szerintem irtó aranyos. A legszebb 

pedig az benne, hogy tudja, hogy nincs esélye és mégsem haragszik senkire, mindenkinek jót akar... Imádtam. Sőt neki van egy udvarlója is Oda, akit még nem fogadt el, de remélem lesz köztük valami, mert annyira jót akarok neki :3 És amúgy a srác is tök szimpatikus. Több szereplőt felesleges kiemelni, annyira nem fontosak, kivéve Takeo szülei, akiken szinte mindig besírtam :D
A MadHouse igazán szép munkát végzett, nekem nagyon tetszett a grafika, sokszor csillivilli, telis tele harsány színekkel, igazi tavaszi elsőszerelemszíne volt. Bár azt hozzá kell tenni, hogy nem vitték azért mindig túlzásba a dolgokat, volt pár elég csúnyácska fej is. Az opening a részek előrehaladtával egyre jobban megtetszett, de az ending sajnos nem.
Összességében? Kellemes kis shoujo slice of life, jó poénokkal és elég jó szereplőgárdával, de többnyire a mellékszereplők azok, akik igazán megadták nekem a sorozat hangulatát. 7/10

Kiseijuu: Sei no Kakuritsu

 

Anno nem igazán birizgálta a fantáziámat a sorozat, nem is értem miért, de a hájp engem is elért, mindenki csak jókat mondott róla, így mondhatni kényszert éreztem én is, hogy megnézzem, tényleg annyira jó-e, és hogy mi ez, amiért szinte megvesznek az emberek.

Lelövöm a poént: teljesen meg tudtam érteni mit szerettek benne az emberek, én is nagyon hamar ledaráltam a részeket. Kezdjük ott, hogy úgy látom, a japcsiknak megjött az esze, mert itt bizony egy közel 25 éves manga adaptációjáról beszélünk, ami jó pont lehet, hiszem ha visszaemlékszek a gyerekkoromra, és az akkor vetített animékre, akkor mindről azt tudom mondani, hogy imádtam. És ez itt sem volt másképp, bár nekem itt is voltak kisebb nagyobb gondjaim. Kezdjük az alapötlettel, ami fantasztikus volt. Rengeteg kérdést feszegetett, kezdve ott, hogy például megfér-e egymással két különböző faj, mikor teljesen más az értékrendjük és, hogy mi célból létezik az ember, hogy megérdemli-e egyáltalán az életet? És mi célból léteznek a paraziták? A fele még ma is nagyon aktuális kérdés és ez engem teljesen magával ragadott. A történet már kicsit kevésbé klappolt nekem. Shinichit ugye nem sikerült tökéletesen megszállnia Miginek és innen kezdődik a történet, ahol igazából túl kell élni, nincs mese. Az első pár részben még erősen a megszokáson volt a hangsúly, egymást is szokniuk kellett valamint Shinichinek azt is, hogy 

részben ő is embereket öl, még ha már igazából halottak is. Itt találkozunk egy fél-main szereplővel Tamiya Ryoukóval, aki nekem inkább Tamura Reikóként maradt meg, aki épp nem akarja megölni Shinichit, és később is igencsak fontos karakter lesz. Aztán elkezdődött a komolyabb szálra terelődni a téma, hogy a paraziták hogyan akarnak még inkább beférkőzni a társadalomba, hogyan akarják manipulálni az embereket. Ebben a "szálban" is feltűnik Reiko, ő az, aki valójában irányítja a szálakat, de ő az a szereplő is, akin a legtöbbet gondolkozunk. Ő az, aki felteszi a legfontosabb kérdéseket, és talán ő az, aki a legjobban vívódik magában. Bár már nem vagyok egészen biztos, de valahol itt érhetett véget Shinichi bosszúhadjárata is anyja gyilkosa ellen, ami egy kicsit bénának hatott, mivel minden erőbeli fejlődése Miginek volt köszönhető, míg, hát agyban még mindig csak rohant a falnak... Aztán kezdődött az utolsó és a legnagyobb csata, ami, hogy őszinte legyek megint csak kicsit érdekesre sikeredett. Mondhatni normális ok nélkül akartak végezni egymással, miközben a szupermegaultrafőboss parazita ellen körülbelül esélyük nem volt. Persze ez miatt remek összecsapásokat láthattunk, ahol már gondolkozni is kellett, és én ezt szeretem. A 

legjobb pedig az volt, hogy itt is tartogatott még csavarokat az anime, igencsak nagyot néztem, mikor Migi meghalt, és én meg néztem, hogy most vut, bár azért kiszámítható volt, mert egyszerűen nem volt túl opcionális Migi kiiktatása, így ezután már csak azon járt a fejem, vajon hogyan fog visszakerülni. Miután pedig minden megoldódott, jött a lezárás, ami a maga módján kicsit fura volt, talán túl egyszerű, de teljesen elfogadható, és mivel legnagyobb valószínűséggel a manga is így ért véget, ezért teljesen jó befejezés lett.
Karakterek terén vegyes érzéseim vannak. A főszereplő, Shinichi hát valljuk be, elég tutyimutyi karakter. Bármilyen kis fejlődését igazából Miginek köszönheti és a jelleme is csak elég lassan változott meg, konkrétan az utolsó pár résznél éreztem ezt, hogy most már megérett a saját sorozatára. Ellenben Migit szerintem az első másodperctől imádtam, ami nagyban köszönhető Hirano Ayának, aki valami eszméletlen jól hozta a karakterét. Imádtam, hogy olyan monoton volt a beszéde, és hogy bármilyen helyzet volt, nyugodt maradt. Amúgy én örülnék, 

ha az egyik kezemre kapnék egy Migit, aki súgna nekem a dogáknál~ :D Kana talán még fontosabb mellékszereplő, akit nem kertelek, utáltam. Eszméletlen idegesítő volt, nem hallgatott a szép szóra, és még örültem is, hogy meghalt és nem kellett tovább hallgatnom a hülyeségeit. Bár a másik crush jelöltről, Satomiról sem tudok igazából jobbat mondani, de fele annyira idegesített csak, valószínűleg azért mert a ship-o-meter-em beindult és próbálta elfogadni őt Shinichi barátnőjeként. És elérkeztünk a kedvenc szereplőmhöz, Tamura Reikóhoz, aki nálam mindent vitt ebben az animében. Igazából fent már leírtam, hogy miért is, neki volt a legtöbb értelme a történetben, ő esett át a legtöbb fejlődésen, és nagyon érdekes karakter volt. Mást meg igazából felesleges kiemelni.

A Madhouse kezei közül származik az anime, akikről szerintem elmondhatjuk, hogy hol így  hol úgy dolgoznak. Nekem különösebb bajom nem volt az animációval és a grafikával, sőt, utóbbival szerintem próbálták annyira feljavítani amennyire csak lehetett, de a grafika itt-ott hagyott némi kivetnivalót, de semmi komoly. Az opening híresen jó lett, szerintem is, de csak a tv-s verzió. Full verzióban van néhány olyan része, amit nem tudok hova rakni, pedig imádnám. Az ending pedig jó ideje az egyik legszebb, amit hallottam. Gyönyörű volt.

Összességében? Nagyon jó, szerintem érdemes belekezdeni, nálam az a darálós fajta lett, pikk-pakk megnéztem, bár az utolsó pár részével valahogy nem vagyok teljesen kibékülve. 8/10

Tia - Nirvana