2015. május 6., szerda

Kamisama Hajimemashita◎

Talán nem kell elmondanom mennyire vágytam már egy új Kamisama évadra, így amikor megláttam, körülbelül egy hisztiroham kapott el, hogy úristeeeen *-*
És talán az sem újdonság, hogy nagyon jól indított, még mindig meg volt neki az a bájos, imádni való légköre, ami egyszerre megnyugtatott és hihetetlen jól szórakoztatott továbbra is és amit egy folyamatos bárgyú vigyorral a fejemen néztem részről részre. Folytatódott a történet, talán egy picit ugrottak, nem tudom, de újfent több picike történetet karolt fel a történet. Ugyan itt kevesebb Tomoe x Nanami pillanatot kaptunk, de amit kaptunk én azt körülbelül 3x annyira élveztem. Bár nem tudom, hogy pontosan mennyire jöttek ezek egymás után, vagy, hogy miket hagytak ki, de igazából, ha csináltak is ilyet, nem volt zavaró, legalábbis nekem nem, mert még nem tartok itt a mangában. Visszatérve a történetekre, szerintem nagyon jók voltak. Az első a szentélyistenségek találkája (?), már nem emlékszem a pontos megnevezésére, volt. Ugye itt Nanami rögtön megszívatta Tomoét és nem vitte magával, megismerkedtünk egy egészen félig meddig főszereplő gyanús karakterrel, akiről előbb utóbb kiderült jó pár dolog. Ezután a tengukhoz látogattunk el, ahol Nanami újra megmutatta milyen csupaszív lány, és szerzett magának egy újabb hódolót :) Főleg ez a két szál tette ki a sorozatot, de mindenképp meg kell említeni a lezárását is, ahol visszamentünk a múltba és kicsit jobban megismerhettük Nanamit. Szerintem irtó ötletes volt. Konkrét lezárás ismét nem lett, remélem egy harmadik évaddal is megajándékoznak minket, anyag még mindig van bőven hozzá :) Mellesleg már 63 fejezetet dolgozott fel az anime, amiről nem tudom eldönteni, hogy sok-e vagy sem...
Nanami hatalmas fejlődésen ment át, én már előtte sem tartottam egy tesze tosza lánynak, de szerintem azt az énjét már el is lehet felejteni. Tomoe viszont inkább visszafejlődött. Most kezdődik nála ez a "nem akarok egy emberrel összejönni megint, de nagyon nemtudok nem úgy nézni rád, hogy nem szeretlek" érzése, ami nagyon nem jó irányokba vitte el sokszor a dolgokat. Mizuki még mindig a legnagyobb humorforrás, de róla még mindig csak ennyit tudok elmondani sajna. Amúgy tagadhatatlanul nagyon hűséges meg minden, de ennyi. A tenguknál jött be a legtöbb új karakter, akiket érdemes is megemlíteni. Botanmaru egy kis tünemény volt, remélem még láthatjuk őt egy esetleges folytatásban. Jirou először nagyon ellenszenves volt meg minden, de nem is egy shoujoról beszélnénk, ha a végére ez nem változott volna meg. Amúgy én csíptem a szókimondósága miatt :D Kurama még mindig nagyon fun, ő is olyan mizuki féle humorforrás karakter, aki Tomoéval egészedik ki :D Kirihitot is nagyon csíptem, annak ellenére, hogy ő amolyan főellenség igazából. Ugye benne él (vagymi) Akura-ou, aki amúgy egy geci, de már most látszott rajta, hogy az emberi világ és az ezzel járok hogyan megváltoztatták. Szvsz ellenség ide vagy oda, én őt is kedveltem.
A grafika maradt a régi, kellemes pasztellszínekkel, sok csili vili háttérrel, ami egyeltalán nem sok a szemnek szerintem. Igazából azt hittem az első évad op-ed párosát nem lehet felülmúlni, mert hihetetlenül tetszettek, de ezek. Még sokkal jobbak lettek. Imádom, hogy egy kicsit olyan régebbi stílusúak, a hangzásuk miatt, de közben meg teljesen modernek is. Hanae ismét kiváló munkát végzett. Btw az ending azért kicsit jobban tetszett most, mint az opening.
Összességében? Még mindig imádom. Hihetetlenül aranyos a légköre, ha lassan is, de azért haladnak előre, tele van rengeteg mosolyogtató pillanattal, jó poénokkal, amik a karakterek jelleméből fakad. Egyszerű, de mégis nagyszerű. Teljesen méltó folytatása lett az első évadnak. Nekem ez is 10/10

2 megjegyzés:

  1. Remélem lesz egy 3.évad is! Annnnnyira jó lenne!!!! A végén Tomoe kiütötte a kawaii faktoromat! Ahhhh.. Amúgy igazad van! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon örülnék neki :) Alapanyag mindenesetre van hozzá :3

      Törlés