2013. május 26., vasárnap

Magi: The Labyrint of Magic


Pfuuu~ igencsak megkésve, de itt a véleményem róla

A rendes Aladdin mesét személy szerint nem kedvelem, így már eleve kételkedve álltam neki az animének, holott tudtam, hogy semmi köze nem lesz hozzá. Ezenfelül a nagyon fiatal Aladdin is alább vette a kedvemet az egészhez, mondván tényleg az a kisgyerek lesz a főszereplő?

Történetünk kezdetén Aladdin Qishanba tér. Eddig nem ismerte a világot, mivel egy dzsinn társaságában élt elzárva a külvilágtól. Ekkor találkozik Alibabával. A fiú nagy célokat tűzött ki maga elé, köztük egy vártorony kifosztását. Sok legenda fűződik eme építményekhez, melyek arról írnak, aki egyszer beteszi a lábát a toronyba, szinte biztosan meghal. Sokan próbálkoznak az épületek kiürítésével, hiszen rengeteg kincs lakozik bennük. Alibaba is szeretné megkaparintani ezeket a drágaságokat, azonban még nem áll készen rá, nincs meg benne a teljes elszántság.  Viszont Aladdin segítségével kifosztja a tornyot. Innen kezdődik érdekes kis történetünk.

Az eleje kicsit döcögősen indul, de szerintem fokozatosan lesz egyre jobb és jobb. Amilyen könnyed és vidám az eleje, olyan komoly a vége. Igazán érdekes kis anime volt. Lebilincselő és érzelmektől túláradó történet. Van itt minden nevetés, sírás, háború. Viszont a vége felé már megint alább hagy az izgalom, köszönhetően annak, hogy az eddig mangahű művet hirtelen megkutyulták. Annyira nem zavart, mivel a mangát MÉG nem ismerem, de nem értem mért kellet megkutyulni.
Szereplők egészen (vagy inkább nagyon) megkedvelhetőek. Alibaba egész jó kis jellemfejlődésem ment keresztül ,de azt, hogy ennyit sírt nem tudom hova rakjam. Egyrészt lehet ezért volt emberibb, de egy shounen-be már kicsit sok volt.
Morgiana igazi kis cukorpofi, és nem is haszontalan(!!!), mint más női főszereplő. Sinbad egy kicsit megosztó személyiség. Egyrészt kedveltem mert tényleg szimpatikus amit csinál, de már túlon túl tökéletes és erős volt... És a többi szereplő is egészen kedvelhető volt, az egyetlen akit nem tudtam megkedvelni az Hakuryuu, de nem tudom igazán megmagyarázni miért, csak nem. A gin-ek meg sokszor elég érdekesen néztek ki... Kuncog
Az egész cucc nagyon látványos volt szerintem. A harcok, átalakulások, stb... A rajzolása kicsit talán "mesésebb" nem "animésebb". Ezt most nagyon hülyén fogalmaztam meg, de remélem érthető. Ami feltűnő volt nekem, hogy egészen sok SD formát mutattak benne, főleg az elején.
Az OST-k nem voltak különösebben nagy cuccok. Ha választanom kell akkor viszot a második OP&ED jobb volt. A részek közötti zene viszont tényleg nem volt emlékezetes.

Összességében egy nagyon jó kis anime volt rengeteg poénnal ami nagyon sokszor megnevettetett, viszont volt olyan rész is amit megkönnyeztem. Igaz voltak benn klisék és hasonlók, de szerintem így is élvezetes darab.

1 megjegyzés:

  1. Kellemes kis anime,a mágikus celekedetekből jó sok van benne, sok a varázslat-szerű cselekmény. Nekem bejön.

    VálaszTörlés